A CityRocks jött, látott és győzött
Vannak olyan élmények az életben, melyekre később is visszagondolva libabőrös lesz az ember és arra gondol, igen, ez fantasztikus volt! Ilyen élmény volt a július 29-i CityRocks, ahol Közép-Európa legnagyobb „rockzenekara”, a mintegy 200 zenészből és énekesből álló formáció csapott a húrok közé és zúzott egy akkorát, mint még senki Szatmárnémetiben.

A Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal és a G.M. Zamfirescu Kulturális Központ által szervezett eseményre több, mint 200-an regisztráltak résztvevő zenészként, közülük páran sajnos nem tudtak eljönni, de a lelkes szatmári zenészeknek köszönhetően, akik megragadták a lehetőséget és a helyszínen regisztráltak, végül 200 ember töltötte meg az Október 25-e tér elkerített részét. Jöttek zenészek Románia szinte minden szegletéből, Magyarországról, Szlovákiából, Lengyelországból, de érkeztek fiatalok az Egyesült Államokból, sőt Palesztinából is. 

 

 

Ahogyan országhatárokat, úgy korhatárokat sem ismer a rock: különösen nagy öröm volt látni, hogy a rockzene jó kezekben lesz a jövő nemzedékénél is, hiszen a legfiatalabb dobosunk a mindössze 7 éves szatmárnémeti Zalán volt, aki édesapjával együtt jött a CityRocksra, míg a legidősebb résztvevő 76 évesen ragadt gitárt és mutatta meg, hogy öreg rocker nem vén rocker!
 

stiri/2023/city-roks/008.jpg

 

Egyszóval igazi nemzetközi rock zúzda várta mindazokat, akik a késő délutáni órákban kilátogattak a térre. Az alaphangulatot a szatmári Black River Blues Band adta meg, majd ezt követően doboktól, gitároktól, na meg a legnagyobb rockhimnuszoktól lett hangos a város. A szatmári közönség pedig ezúttal is fantasztikus volt! A kedvezőtlen időjárás és az eső sem tántorított el senkit attól, hogy együtt énekeljen, üvöltsön, és együtt ugrálva tomboljon a CityRocks csapatával.
 

„Az egyik legcsodálatosabb dolog, ami összeköti az embereket, az a zene, a rockzene! Köszönöm a CityRocks csapatának, hogy Szatmárnémetit választották és ezzel lehetővé tették a számunkra, hogy felkerüljünk a rocktérképre. És köszönöm a szatmáriaknak, akik ezúttal is bebizonyították: városunkban él a rock, és élni is fog!”

 

mondta el a flashmob kezdetekor Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármestere, aki nemcsak a résztvevő zenészek által aláírt város zászlót adta tovább, de azt a vándor gitárt is szignózta, amely a CityRocks emblematikus jelképe.

 

stiri/2023/city-roks/005.jpg

 

A CityRocks flashmobot a Hollywood Rose koncertje zárta a GunsNRoses legütősebb slágereivel, mintegy megkoronázva a szombati napot. Mindig is tudtuk, hogy Szatmárnémetinek szüksége van a rockra, de hogy éppen ekkora szeretettel és lelkesedéssel fogadják majd a CityRocks-ot az emberek, arra még mi sem számítottunk. Mikor láttuk, hogy esőben is kitartanak, hogy nem hagyják magukra a zenészeket, sőt egy emberként énekli több ezer ember a legnagyobb rockhimnuszokat, akkor tudtuk: a szatmári közönség a legjobb! A rendezvény sikeres lebonyolításán a CityRocks 40 fős stábja, a Kulturális Központ 20 fős csapata és számos önkéntes fiatal dolgozott.

 

A rendezvény szervezője és finanszírozója a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal és a G.M. Zamfirescu Kulturális Központ. Támogatóink: ZES Zollner Electronic, Kreatív és az Iskola Alapítvány. A CityRocks jött, látott és győzött. A rockzene pedig él és élni is fog a továbbiakban is Szatmárnémetiben, amely ezentúl már a rockerek számára is olyan hely lesz, ahová érdemes ellátogatni! 
 

 
Cookie