Com’ON Szatmárnémeti: lezárult a közönségszavazás, 15+3 kezdeményezés nyert támogatást
A Com’ON Szatmárnémeti, ifjúsági részvételi költségvetés program október 24-én lezárult közönségszavazása során Szatmárnémeti lakói 38 egyedi és kreatív kezdeményezés közül választották ki azokat, amelyek támogatásban részesülhetnek. A helyi lakosok közül több, mint 1150-an vettek részt a szavazáson, összesen több, mint 4500 sms-ben validált szavazatot leadva. A költségvetési számításokat követően az eredetileg meghirdetett 15 támogatott projekt mellett további 3 kezdeményezés valósulhat meg.

A Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal és a "G.M. Zamfirescu" Kulturális Központ által a PONT csoporttal partnerségben idén első alkalommal meghirdetett Com’ON Szatmárnémeti, ifjúsági részvételi költségvetés programra változatos és sokszínű ötleteket neveztek. Ez azt is bizonyítja, hogy a szatmári fiatalokat érdeklik a közügyek, tenni szeretnének a közösségükért és meg szeretnék mutatni kreativitásukat ötleteik megvalósításával.

 

A szavazás nagyon sok esetben szoros volt, ami azt mutatja, hogy a mozgosításban is remekül szerepeltek a csapatok. A legtöbb szavazatot kapott programok között szerepelnek adventi és karácsonyi ünnepváró programok, gondozatlan sírhelyek megszépítése, kis közösségi tér létrehozása, társasjátékok éjszakája, közös tökfaragás, közösségi táncprogramok, hátrányos helyzetben lévőket segítő programok.

 

A nyertes kezdeményezések teljes listája elérhető a https://comonsm.ro/ honlapon. A szavazási szabályzat értelmében minden csapatnak a legtöbb szavazatot kapott ötlete kerül rangsorolásra. A 18 támogatott ötletet 2023. december 15-ig kell megvalósítaniuk a nyerteseknek, ezeknek pedig nyitottnak és ingyenesnek kell lenniük Szatmárnémeti lakossága számára.

 

A Com'ON Szatmárnémeti 2023-as, első kiadását Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal kezdeményezésére és támogatásával a "G.M. Zamfirescu" Kulturális Központ a PONT Csoporttal partnerségben valósítja meg. Köszönjük Szatmárnémeti polgárainak a leadott szavazotokat,  ezáltal segítve a fiatalok kezdeményezéseit, buzdítva őket a közösségi életben való aktív részvételre. Várunk mindenkit sok szeretettel az eseményeken, amelyekről rendszeresen beszámolunk a "G.M. Zamfirescu" Kulturális Központ online felületein.
 

 
Cookie